Legfrissebb hírek


Ellenállás- hegesztés Szimpózium 2014


welder

A Magyar Hegesztési Egyesületnek, a REHM Hegesztéstechnika Kft-nek, valamint a Miskolci Egyetemnek köszönhetően megrendezésre kerül az idei év őszén az Ellenállás-hegesztés Szimpózium 2014 névre hallgató rendezvény, melyre az egész országból várják a szervezők a kedves érdeklődőket.

Az országos programnak a Miskolci- Egyetemváros ad majd otthont, és november 19-én várják sok szeretettel a hegesztéssel foglalkozó vállalatok képviselőit, a szakmai szervezetek és intézmények szakembereit, valamint a téma minden kedves érdeklődőjét egy egész napos tanácskozásra. A szimpózium céljai között szerepel a hegesztés technikában megjelenő újdonságok, feladatok, használható eszközök és a felmerülő lehetőségek megvitatása, véleményezése úgy elméleti tudás, mint gyakorlati tapasztalatok által.
 

Mindezek mellett minden felmerülő kérdés megvitatását, megválaszolását is tervezik a szervezők, mindezt azzal a célzattal, hogy a szakma képviselői megismerhessék egymást, és közelebbi munkakapcsolatok alakulhassanak ki közöttük. Sőt, a megjelentek tudására, valamint tapasztalatára alapozva szeretnék megtervezni az elkövetkezendő években esedékes munkájukat a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó szakmabeliek is. Hiszen mi más adna jobb alapot, bázist a jövő terveinek, mint a múlt és jelen tapasztalatai, ismeretanyaga. Mindenki tudja, hogy a könyvek és szaklapok információáradata mind- mind hasznos és a jövőbe mutat, de a fizikai megtapasztalás segítségével talán még több ismeretre tehetünk szert.

A szimpóziumon meghallgatható témakörök a következők.:
1. Az ellenállás-hegesztés eljárásváltozatai és technikája
2. Az ellenállás-hegesztés szerkezetek tervezési szempontjai
3. Minőségbiztosítás az ellenállás-hegesztésben
4. Járatos és korszerű anyagok hegeszthetősége
5. A hegesztett szerkezeti elemek vizsgálata
6. Az ellenállás-hegesztés eszközei, berendezései és vezérlések

Ha bárki érdeklődését felkeltettük a témával és a rendezvénnyel kapcsolatban, szívesen fogadjuk a jelentkezésüket!




plazmavágás hegesztőgépek
Find the latest bookmaker offers available across all uk gambling sites - Bets.Zone - UK Gambling Websites Use our complete list of trusted and reputable operators to see at a glance the best casino, poker, sport and bingo bonuses available online.